Persze, nem véletlenül KELL ám Michael Powell-t (a továbbiakban MP) hímeznem :)Hanem mert az eddigi 'gyűjteményembe' igen jól beleillik. Imádom, mert idétlen, csálé és egyben bűbájos!
Mutatom, mik vannak meg eddig:
A négy 'Mini Cottage'
Először jön néhány statisztikai adat, akit nem érdekel, ugorja át, de én imádom az ilyen Rettttttenetesen Fontos Kimutatásokat (RFK :D ).
1. Készült: 2006. február 27-március 5. Kettő napot a kék hegyek lefejtésével töltöttem el (már nem emlékszem, miért kellett...), egy nap volt a kontúr. Összesen 7 nap alatt készült el.
2. 3. 4.
Egyszerre álltam neki a maradék három kis házacskának, és hogy még izgalmasabb legyen, színenként haladtam velük. Készültek: 2006. március 14-től kezdve, jó sokáig...
2. 2007. május 22-én lett kész, de a hímzéses napok száma csak 19.
3. 2007. júlis 1-én lett kész, hímzéses napok száma: 22.
4. 2009. február 11-én lett kész, hímzéses napok száma: 19+12, ami úgy jött ki, hogy 2007. nyarán abbahagytam, aztán még volt vele meló, de nem igazán csipkedtem vele magamat.
És most végre a képek:
Itt látszik, hogy a 2-4. házacskák egyszerre készültek:
Készen van az összes:
És egy mai kép, bekeretezve, négyen, fenn a falon:
Ui: A 4.-ből készült még egy példány A.-nak, ajándékba, mert 30 éves lett.
Icon series - Lighthouse
Ez műanyagra van! Utáltam csinálni! Amúgy 3 nap alatt készen lett, 2007. május 23 és 2009. február 1., 2. Nem keveset várt ez sem a befejezésre. Ráadásul a dögje tök jól néz ki és elajándékoztam, szintén A. kapta meg.
Mini Lighthouse 1.
Ezt kb fél évig dédelgettem, míg elkészült. 2010. január végén álltam neki, húsvétkor volt egy nagyobbacska lendület, aztán július 28-n fejeztem be. Mentségemre legyen szólva, hogy ez is két példányban készült. A második ajándékozásra vár, A.-é lesz ez is.
Itt egy kép, mikor készülőfélben voltak:
És a sajátom, készen, a másik már be van csomagolva, de tök ugyanilyen :)
Na jó, ennyit a nosztalgiázásból mára. Jelszó: Jó munkához idő kell :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2006. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2006. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. augusztus 30., hétfő
2010. augusztus 28., szombat
Iciri-piciri
Mivel az Iciri-picirit amúgy is szeretem és sokszor meséltem el a Somának, nekiveselkedtem és hipp-hopp már készen is voltam vele! Összesen 16 nap alatt, ami azért nem rossz! No de abban az időben csak ez az egy hobbim volt, így aztán ez nem is csoda, illetve csak egy gyerek volt, az se sok vizet zavart, egyetemre se jártam és nem is költöztünk, se nem építkeztünk.
A 2006-os Keresztszemes Évkönyvben jelent meg ez a mese-minta, amit iancsa tervezett. Megmutatom először a hímzés részleteit, mert érdekesnek találom. Akkoriban úgy hímeztem, hogy fogtam egy színt és ahol csak volt, ott kihímeztem vele a mintát. A legvégén kontúroztam csak (ezt most a Titkos kertecskémnél nem fogom tartani, de így most jobb nekem). Na jó, itt is csaltam a kontúrozással, mert előbb elkezdtem, mint akartam volna :)
Ilyen lett aztán készen (még a bp-i lakásunk falán lógva...):
(Furcsa ám nekem itt most régi munkákat mutogatni, nektek talán nem is érdekes, ez inkább amolyan öncélú tevékenység most a részemről. De ugyanakkor meg a régi hímzéseim nézegetése egyre inkább erősíti bennem azt, hogy növekedjen a kedvem ismét hímezni. Közben előkerültek mindenféle kézimunkás magazinok, újságok, katalógusok is, és igen nagy kedvvel forgatom őket ismét. És ennek is örülök!)

2010. augusztus 26., csütörtök
Seraphina hintázik
Mivel most újrakezdem a hímzős blogomat, és már van egy csomó kész cuccom, arra gondoltam, hogy ezeket a régebbi böködményeimet is felteszem ide, mert így lesz teljes a blog, ráadásul nem érzem jó helyen a hímzésekről készült fotóimat, ha csak bent csücsülnek a gépem mélyén egy mappában, hiába is vannak rendben.
Az első egy kisegeres kép, Seraphina van rajta, aki hintázik. Mutatok egy kontúrozatlan fotót, egy kontúrozottat és egy keretezettet.
A hímzős füzetembe ezeket jegyeztem fel róla:
- Hímzés befejezése: 2006. január 26.
- Minta: The world of cross stitching, 2004. április, 35. oldal
"Kicsit az az érzésem, olyan ez a minta, hogy megpróbál minél több színt felvonultatni minél keveseb öltésben. 17 féle szín - nem sok ez egy kicsit?" (Amúgy maga a minta elfér egy 45x35-ös anyagdarabon).

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)